Egyszer sem volt, máskor sem lesz, de azért néha van egy kicsike kendertündér. Nevezzük őt White Widownak (Fehér Özvegy - az író). De mivel ezt sokszor leírni fáradságos munka, ezért elnevezte magát 2W-nek (tú daboljú - az író), és ezért én is így fogom őt hívni.  2W egy hatalmas kertben született, egy viszonylag kicsi bolygó felszínén. Mint rendesen, ő is a kender csúcsmagházában fejlődött ki és az egyszer perzselő nap tüzével kelt életre. Születését az izzó méhburok füstjelekkel jelezte a kert népe felé. Lett is nagy boldogság, dorbézolás, hatalmas vacsora és mulatság miután megkezdte a kis tündér élete első nagy kalandját. Minden újszülött sorsa, mielőtt Ideália (a tündérek kertje -az író) békés világában öröklétre szenderül, előbb meg kell járnia bizony az utat, mely a nagy sötétségből kivezet az Ideália, az örök világosság kertjébe. Így hát 2W élete csodáját máris egy hatalmas feladattal kezdte. Alighogy kinyitotta a szemét, máris egy iszonyatos szívóerő a feneketlen sötétségbe taszította. Először szinte test nélkül szállt egy hosszú, szűk csőben, körülötte mindenütt halott, összekaszabolt, mérgező növények, orrának még szokatlan furcsa szagok és illatok nehezítették a tájékozódását.  Többször megfordult körülötte a világ mire rájött, hogy csak a türelem és a nyugalom az, amivel biztonságosan kikeveredhet innen. Így hát várt és hamarosan egy tisztább spirális részhez ért. Innen már azt hihette volna, hogy egyszerűbb lesz, de még csak most kezdődött a neheze. Miután könnyedén áthaladt a spirálon egy pillanatra még hátrapillantott, ahol is meglátta a célt, amiért érdemes kikerülnie ebből a bizonytalan útvesztőből, majd egy pillanat alatt egy újabb labirintus bejáratánál találta magát. Hirtelen bezáródott fölötte a külvilág és innen már igazán érezte, hogy nem lesz korán vége ennek a kalandnak. Észre vette, hogy közvetlen mellette is repül valaki. Nem hasonlított rá, így nem is lehetett biztos benne, hogy egyazon okból kerültek ide, de azért ráköszönt.

- Szia!

- Helló!

- Engem 2W-nek hívnak. Te ki vagy?

- O2  (ó tú -az író) a nevem. Te miért vagy itt?

- Hát keresem az utat Ideáliába. Te is arra jössz?

- Nem tudom az merre van, de hogy a kijáratot muszáj megtalálnom, az biztos.

- Gondolom, nekem is valami hasonlót kell tennem. Mehetnénk együtt.

- Rendben.

Egy ragacsos, nyálkás folyosón repültek az ismeretlen felé. Hamar ráéreztek azonban arra, hogy kettesben nem fogják tudni a saját feladataikat megoldani, és ezt mi sem bizonyította jobban, mint az a két bejárat, ami felé szívta őket az erő. Gyorsan integettek még egymásnak és kénytelen-kelletlen különváltak. 2W a jobbra vezető kijárathoz navigált, ahol minden különösebb erőfeszítés nélkül belezuhant egy hatalmas kamrába. A falak fekete, lila, szürke foltosak voltak, bennük meg valami vörös fénnyel lüktető csőrendszer kacskaringózott mindenfelé. És akkor csodák csodája, minden nyugodt lett egyszerre. Az erő, ami iderántotta őt, egyszer csak megszűnt. Nem értette, mi történik, csak annyit látott, hogy a csőrendszer egyre nagyobb lesz. Arra gondolt, hogy ki kell találnia valamit, mert ez nem lehet a végállomás. Odament közel a csövekhez. Nézte, hogy valami áramlik benne. Megtapogatta az egyiket. Az oldala keménynek, de rugalmasnak hatott, ám csak egy pillanatig érezhette, mert a cső oldala az érintésére kinyílt és 2W-t berántotta egy örvény. Ez a vakítóan vörös folyam majdnem ugyanazzal a sebességgel haladt, mint amit ébredése után érzett, azzal a különbséggel, hogy ott repült itt meg úsznia kellett az árral. Nem nagyon tudott mást, mint együtt haladni az áramlattal. Azt gondolta, jó felé megy, mert idáig lefelé tartott az útja, most meg felfelé folydogál. Mindenféle lényeket látott útközben, de nem tudott senkivel sem beszélgetni, csak zötykölődött ebben a kesze-kusza csőrendszerben. Egyszer csak meglátta, hogy valami barázdás kupolához ért. Megijedt, hogy újra elkezd majd zuhanni - ahhoz igazán nem volt kedve -, így mikor a tetejéhez ért, belekapaszkodott a cső oldalába és ahogy az örvény magába szippantotta őt, ki is dobta magából.  Nem volt benne biztos, hogy ez jó ötlet volt. Különféle színű, alakú, hosszúságú villámok cikáztak itt mindenfelé. Zavarodottan nézett körbe, hogy mit is kellene tennie, de mielőtt bármi eszébe juthatott volna, az egyik villám összeütközött vele. Hatalmas csattanás kísérte a találkozást. 

- Elnézést kérek, hogy neked mentem.

- Nem baj. Asszem túlélem. Nem tudod, merre van Ideália?

- Nagyon jó helyen vagy. Itt mindenki odamegy. Azért is siet erre mindenki.

- De hát ti nem is kendertündérek vagytok.

- Nem bizony. Mi a Gondolák népéhez tartozunk.

- És ti miért akartok Ideáliába menni? Én ott fogok élni, ha kijutok.

- Jó barátságban vagyunk a tündérekkel, akik nem bánják, ha ott vagyunk. Mi itt bent születünk, de nagyon hamar kijutunk innen. Én egy kicsit lassabban ugye, mert most itt beszélgetek veled. Gyere, ülj fel a hátamra és hazaviszlek.

- Köszönöm. Ez kedves. Amúgy 2W-nak hívnak. Szia.

- Szia. Az én nevem Béke. Indulhatunk?

2W felült Béke hátára és egy pillanat múlva már Ideália kertjében voltak...

(Egy perc szünet a mesében. Dobjatok egy pisit és bontsatok egy doboz sört a hűtőből, gyerekek.)

A Kert nagy volt és rémisztően szemet gyönyörködtető.

Káprázatos zöld rengetegében, harmatos füvén és formásra nyírt díszbokrain élvezettel nyammoghattak volna a bolygó szarvasmarhaféléi - kár, hogy nem tartoznak azon fajok körébe, melyek ide bebocsátást nyerhetnek. A kompetensebb delfineket csak halványan érdekelte ez az egész: pazarul érezték magukat kékellő mélységeikben és köszönték a halakat. A delfinek elég bölcsek ahhoz, hogy távol tartsák magukat mindenféle zűrös helytől, márpedig Ideáliában hamarosan sosem látott események veszik kezdetüket… A környezetszennyezés és üvegházhatás persze e kiváló tengeri emlősöket is érintette, de legalább megadatott számukra a választás lehetősége: ha végképp nem tetszik, elmehetnek.

Egyelőre maradtak.

De vissza történetünk színhelyére.

2W boldogan elősuhant Béke hátán, és elzsongította a létezés bűbája. Vakító sebességgel pörgött, érzékeit betelítették a lehetőségek. (A klaviatúrámon pedig beragad az „ő”. A francba – a másik író.) A fél világért sem pillantott hátra, pedig olyan események szemtanúja lehetett volna, melyek létezését alapvetően befolyásolni kezdték. Folyásolták be, ahogy bizonyos műsorvezetők szokják belemondani az éterbe, napjaink átlagember-csökevényesítő műsorai során. El nem váló igekötő.

Pedig ott volt…

…akinek a tüdejéből, orrából (polipokon át) 2W kiröppent…

…a Fehér Nyúl.

A Fehér Nyúl szőrös Buddhaként (vagy külalakját tekintve inkább Jabbaként) tenyészett a réten, félig leeresztett szemhéja alól lustán figyelte a kozmosz eseményeit. Nagyobb spíler volt, mint gondolnád. Öregnek számított - már akkortájt is, midőn Alice-t a Rejtelmes Üregbe csalogatta, eónok óta élt a Földön. A Külső Űrből érkezett, s jöttére a Nagy Cthulhu makogva rejtőzött az óceánok mélyére. Ő volt A Mindenség Az Egyben. A Titkok Tudója És Leszarója. Az ihlet közvetítője. Az ő hatására zenélt mindenki a három B-től kezdve (Bach, Bozart, Beethoven), DJ Shadow-n és az AltF4-en át a Dark Tranquility-ig. Az emberi civilizációk jól ismerték őt, megjelent ezernyi alakban a barlangok falától a totemoszlopokon át az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága című filmig. Az egyiptomi kultúrkörben (a keresztényben meg pláne) persze ő is rászívott az oly jellegzetes antropomorfizációra, de ez a legkevésbé sem izgatta. Egy volt és oszthatatlan. Az emberek fantáziáljanak, ami jólesik, amíg hordják a marihuánát a templomok oltárára. Ő volt a Fehér Nyúl.

Csak a húsvétot rühellte kissé.

A tüdejéből előbodorodó füstfelhő, mely történetünk félhőseit a világra segítette, lassan oszlott szét a balzsamos légben. A vakító napsugárzásban jól látta a gondola hátán előröppenő kendertündért. A Fehér Nyúl nem aggódott, pedig tudta, változások indulnak el. Megjósolta rég, hogy a több tízmilliárd kendertündérből, melyet szervezetéből előtűnni lát, az egyik megcincálja majd a Végzet Kerekét. Felkészült rá, hogy beteljesítse saját jóslatát.

Az idő elérkezett. (Lehet, az „ő”-t lassan kiműtöm egy konyhakéssel a billentyűzetemből – tudjukki.)

És a Fehér Nyúl csuklott egyet. (Házi feladat: tedd a csuklást felszólító módba!) Naturalistán azt írhatnám, böffentett (az amerikai tömegkultúra rajongói előnyben), de a végeredmény szempontjából édesmindegy. Némi füst megrekedt egy pillanatra, s furán tört elő szervezetéből, na.

Csuklása izommozgás-hullámzást idézett elő, melynek következtében tekintélyt parancsoló fülei egy pillanatra felhullámzottak a Sarkcsillag, mindennapi meditációi központja felé. És mindkét füléből előröppent egy-egy Okoskodás, hála a Doppler-effektusnak. Na és, kérdezhetnéd. Igen ám, de történetünkben az Okoskodások…

…a negatív erők metaforája. (Az író sejtelmesen, vészjósló mosollyal rángatja szemöldökét.)

Az Okoskodások megkezdték röppályájukat. Amerre elsuhantak, betonná változott a selymes fű, a betonon pedig összegyűrt hirdetési újságokat sodort az alvilági, fülledt, kutyagumiszagú szél. Penészes panelházak és globalizált gyorséttermek fakadtak elő, miként gennyes kelések. „Mint többözös rejtjeméh hátán a szederjes gennyekély”, ahogy a költő fogalmaz. Prostatikus Vogon Jeltz  - és Építész Flottái - közel.

Az Okoskodások következetesen törtek céljuk felé…

…az pedig nem volt más, mint…

…megköcsögölni Békét, és eltenni láb alól 2W-t!

Hagyd már abba a csuklást, légyszi! Így nem megy a gyártás! - kiáltotta a Fehér Nyúl tüdejében fészkelő, Okoskodás termelő-vezető, de a Nyúl nem bírta abbahagyni. Már megfigyelte, hogy egy ideje gyakrabban tör rá, mint szokott. Egészségének nem tökéletes harmóniája egyre inkább éreztette vele jóslatának bekövetkezését. Ez a kis fiziológiai affér ugyanis, az Okoskodások vesztét okozza. Magához rendelte tehát, a két utolsónak születettet – Paginát és Véniszt -, hogy teljesítsék parancsait.

- Pagina! Vénisz! Érzem, hogy baj van az erőben. Tökéletességemet csuklás csúfítja. Mikor az idők kezdetének és végének kábé a közepén jártam, volt egy álmom. Egy hatalmas zöld békát láttam, akit úgy hívtak: Bazinagy Béka. Ő mondta nekem, hogy midőn remegni kezd a világ, s rengése nem apad, megszületik, ki sötétségbe űzi fényességem, és új világot teremt romjaimon. Ketten születnek vele egyidőben, kik még megfékezhetik a pusztulást, ám ha ők elbuknak nincs menekvés. Már egyre nehezebben szülöm az Okoskodásokat. Ha a csuklás nem marad abba, többé nem tudok majd kendert inhalálni, és abba belehalok. Rajtatok múlik a sorsom, s a világunk. Meg kell tennünk a lépést. Az utolsó kendertündért egy Gondolán láttam, akit úgy hívnak: Béke. Nincs más választásunk: mindkettőt meg kell köcsögölni! Csak análisan lehet őket elpusztítani. Béke azonnal bele fog halni, de a tündér csak a varázsát veszti el. Őt hozzátok el nekem. Menjetek! Kapjátok el őket hátulról!

Pagina és Vénisz elindultak tehát becserkészni áldozataikat. Mivel a tündérek mind Ideáliába tartanak, úgy döntöttek elébük vágnak, hogy megteremtsék Látszat városát, ahol véget vetnek az ellenség ánuszának. Gyorsan kellett cselekedniük, és azt is hibátlanul, mivel a létet veszélyeztették. A Fehér Nyúl megosztotta erejét a két Okoskodással, megadta nekik a teremtés és alakváltás erejét, emellett övék lett  a Végzet Szerszáma, amivel biztosíthatják a rendet. Első lépésként egy Szoláriumot varázsoltak az út szélére. Kiraktak egy táblát miszerint, ha Gondolák és Kendertündérek egyszerre érkeznek, akkor kedvezményt kapnak, illetve ingyen megvizsgálják a prosztatájukat. Gondolták ezt a lehetőséget nem mulaszthatják el. Egy nagy kenderlevelet és egy béke-jelet raktak ki cégérnek. Pagina átváltozott egy szexi, nagymellű, ápolóruhás Gondolává, aki meglehetősen hasonlított Scarlett Johanssonra, Véniszből meg egy Super Skunkot meghazudtolóan gyönyörű kenderadonisz lett. Tudták jól, hogy Békét ezzel könnyen el lehet majd téríteni az útjáról, és amíg a tündér a Super Skunkot mustrálja, addig jól beültetik a Szerszámot a Gondolába. Ezután már csak a tündérnek kell felhelyezni, és akkor már vihetik is a Fehér Nyúlhoz. A tervet tökéletesnek ítélték, így már csak várakozniuk kellett. Pagina iszonyatosan megkívánta a Super Skunká vált Véniszt, és mivel úgy gondolták tervükben nem eshet hiba, jól egymásnak estek.

Mindeközben 2W és Béke már messziről látták Ideália kendermezejét, és legnagyobb hibájukra megegyeztek, hogy innen inkább gyalogolnak, hisz a kis kendertündér még sohasem járt erre. 2W leszállt Béke hátáról, és megindultak a folyó menti úton, ami egyenesen a kertbe viszi őket. 2W szédelgett az őt ért kalandtól, a repüléstől és az azóta is folyamatosan beáramló impulzusoktól, így az első pár lépés nehezebben ment. Ügyetlenül, de felszabadultan botorkált tovább az úton. Kicsi szívét eltöltötte a boldogság, hogy mindjárt találkozhat a többi kendertündérrel.

- Te sokszor voltál már Ideáliában, Béke?

- Régebben sokat jártam arra, de mostanság csak ritkán hívnak.

- Én már nagyon kíváncsi vagyok.

- Én is. Azt hallottam megváltozott, mióta utoljára jártam itt.

- Megváltozott?

- Igen. A Fehér Nyúl miatt.

- Ki az a Fehér Nyúl?

- Ő a Titkok Tudója és Leszarója. Ő a Mindenség. Belőle születtünk.

- Még sosem hallottam róla.

- Most fél a jóslattól, amit kinyilatkoztatott. Fél, hogy az egyik kendertündér megdönti a hatalmát. És akkor vége az Okoskodások világának.

- De, én is az vagyok. Hogyan félhet valaki tőlem?

Miközben Béke elmesélte a világuk történetét a kezdetektől, a prófécián át, a Fehér Nyúl csuklásáig, 2W teste bizseregni kezdett a rengeteg információtól. Egy eddig ismeretlen érzés kerekedett rajta úrrá: a Keanu Reeves-féle szuperhős komplexus. Látta a lába alatt az utat elgörbülni, szíve vadul kalimpált, és a kanyar végén ott állt a Szolárium.

A Bazinagy Béka akkor és abból a szögből kiválóan látta a Szoláriumot, épp csak arról a síkról nem pillanthatta vissza őt senki. Ami talán nem is akkora veszteség, tekintve, hogy olyan csúnya szegény, mint egy körbefosott kilométerkő. (Ilyen szót nem illik papírra/képernyőre vetni, jelzi a World. Próbálom túlélni. Még ha a Word jelezné…) Bár ha szerény Földünkről a lények néha bepillantást nyernének, hogy mi minden leskelődik rájuk a külső terekből, biztosan jobban vigyáznának a bolygójukra. Ez ám a lovecrafti iszonyat, gyerekek. Gondoljátok csak nyugodtan végig. Ami pedig kedvenc zöld kétéltűnket illeti, eredetileg Bazmegbéka néven anyakönyvezték, de hát a Fehér Nyúlnak sem kell mindenről tudnia. Arról nem is beszélve, hogy mesénk kiskorúak kezébe is kerülhet, és ne már innét sajátítsák el mindazon csúnya szavakat, amit az óvodában nem sikerült. Szóval, Béka félig lehunyt szemmel élvezte a galaxisspirálok lila lüktetését. Pár hullócsillag kráter formájában fejeződött ki ragyás kobakján, de észre sem vette, így nem is kívánt semmit. Talán csak öt perc kufircolást némi elmeroggyant medúzával. Igazából játszva felrúghatta volna a Nyulat, csak valamelyik úszóhártyás végtagját kellett volna kinyújtani, olyan közel tespedt - de nem férhetett hozzá. Vicces ez a dolog a síkokkal. Bonyolultak. Ha nem így volna, az angyalok rég röhögve néznék, ahogy az ördögök és démonok egymást irtják az Astoriánál. A 47-es villamos meg két hétig egy irányba gurulna.

Békával talán csak annyi lehetett a baj, hogy ács volt az apja. Ilyen ingerszegény környezetben felnőni nem akármilyen teljesítmény. Kevéssé lehet csodálkozni azon, hogy agya mindenféle perverzió körül forgott, míg teljesen eltévelyedett, s a végére már azt hitte, hogy a Moonspell egy jó zene. Igazából tele volt alig feldolgozott komplexusokkal, s az is rongálta önbecsülését, amikor teliholdas éjszakán meglátta önnön tükörképét egy pocsolyában. Ha ilyenkor nem vonz át az Erő sötét oldala, akkor soha. Még Mr. Garrison is villámokat szórt volna az ujjbegyeiből. De a Béka csak beszopkodott pár gigaszitakötőt, és azon kezdett elmélkedni, miért van valami a semmi helyett. Írhatott volna a témából egy keresztrejtvényt vagy egy koncsertót, ő azonban marketingigazgató akart lenni a mindenség meg mindenben. Merthogy az bárki lehet, ügyvezetni pedig sosem akadt elég esze. Béke egyébként harmadfokú unokatestvére volt Békának, etimológiailag azért ilyen hasonló a nevük. Csak hát némi mutáció következtében Béke nem lett halhatatlan, melyet mi sem illusztrál jobban, mint hogy Pagina és Vénisz hamarosan addig fogja köcsögölni, amíg szét nem pukkan. Kifordítva mindenki rózsaszín, tartja a graffiti. És tényleg.

Egyébként nem tudom, ki hogy van vele, gyermekkoromban valahogy nem az efféle mesék dívtak. Meg Tyler Durden sem ilyesmibe vagdosta az egykockányi pélókat, pedig az két évtizeddel később történt. Nem szeretnék fejlődésellenes lenni, félre ne érts. Csak úgy eszembe jutott.

Közben 2W és Béke selymes léptekkel (?) közeledtek Ideália idealisztikusnak kikiáltott és/vagy sejtetett világának Szoláriuma felé. Szívük csordultig telt a boldogság mannaízű előérzetétől, és már-már hallották a dalt, melyet a színes pillangók énekeltek a kenderültetvények legtitkosabb zugaiban:

Ó, szerelmem, Ideália!

Te vagy a leggyönyörűbb medália!

Itt terem a legütősebb afgán fű,

Itt minden teremtmény kétnemű;

Itt azt kapod, amire vágysz,

Csak arra vigyázz, ne hibázz!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.